Roller biztosítás?

Július 17-től kötelező a Kötelező
Elfogadásra került az a jogszabály amit minden bizonnyal sokan vártak, de nyilván a rolleresek nem annyira örülnek a roller biztosítás érkezésének.
Két legfontosabb feltétel, hogy amennyiben a súlya eléri a 25 kg-ot és a 14 km/h sebességet, vagy ha nem éri el a 25 kg-ot, de a tervezési sebessége eléri a 25 km/h Kötelező Felelőség Biztositást KELL rájuk kötni.
Továbbra sem kell roller biztosítás az emberi erővel hajtott járművekre, mint pl.:
Kerékpár, gördeszka, emberi erővel hajtott roller, görkorcsolya stb. stb.
Az elsődleges információk szerint, igaz minimális, csupán pár ezer forint lesz az éves biztosítsuk, igaz érte tudjuk jól, hiszen a motoroknak is elenyésző összegű a biztosításuk.
Mindenképp meg kell jegyezni, bár sokan azt hiszik, hogy ez kárörvendés, hogy örülünk ennek a jogszabálynak, de ennél sokkal többről van szó.
A mai járművek értéke több millió forint is lehet, és a javítási költségek is nagyon könnyen milliós összegeket üthetnek meg, nyilván ezt senki sem szeretné zsebből kifizetni illetve egy kártérítési per is hosszadalmas, és maceráns lehet, sokkal egyszerűbb egy pár-ezer forintos összeggel anyagi biztonságba kerülni, és ha véletlen kárt okozol valakinek, a károsultnak is könnyebb így a kárrendezés, és a károkozónak is kisebb mértékű az anyagi megterhelése.
Kövess minket a Google Hírekben
Kövesd a Motorosok Világa Magazint, hogy könnyebben megtaláld legfrissebb híreinket a Google Newsban.
Elektromos roller GY.I.K.
Kell biztosítást kötnöm az elektromos rolleremre?Igen. Amennyiben 25 kg és 14 km/h sebességet meghaladja, vagy ha 25 kg-ot nem haladja meg de 25 km/h tervezési sebességet meghaladja.
Mikortól kell kötöm rá?2024.07.16 után már kötelező.
Add hozzá a Motorosok Világa Magazint a Google Kedvenc forrásaihoz
Így gyakrabban találkozhatsz cikkeinkkel a Google-on.
Milyen összeggel kell kalkulálnom a biztosítást?Nem kell aggódni, pár-ezer forint lesz csak.
Ha kárt okozok bármilyen más járműben, saját pénzemből kell utána kifizetnem a javittatását?Nem, a biztosító fizeti a károsult kártalanitását.
Teljesen jogos, már itt volt az ideje
Marcell
FeliratozóSzabálytalan autós miatt, most egy motoros rendőr sérült meg
Írd meg a saját cikked, storyd
Kövesd be Facebook oldalunkat.

Teljesen jogos, csak a gond van velük.