A magyar–amerikai versenyző a FIM MotoJunior World Championship hétvégéjén, a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán áll rajthoz a május 22–24-i versenyhétvégén.
A szezonnyitó komoly szakmai kihívást jelent Rossi számára. A barcelonai pálya gyors és technikás karaktere mellett fizikailag is megterhelő, ahol a megfelelő motorbeállítás, a tapadási viszonyok, az időjárás és az állandó versenytempó kulcsszerepet játszanak.
A hivatalos jerezi teszteken elért köridejei biztató alapot adtak a csapat számára, ugyanakkor a teszteredmények csupán kiindulópontként szolgálnak. Minden pálya és minden körülmény eltérő, így a versenyhétvége új feladatokat és alkalmazkodást igényel a versenyző és a technikai stáb részéről egyaránt.
A barcelonai program mai napon két szabadedzéssel indul, majd szombaton a szabadedzés és az időmérő edzések következnek. Vasárnap a Moto2 mezőny két futamon áll rajthoz, futamonként 15 kör teljesítésével.
A 2026-os szezon egyik fontos újdonsága Rossi számára, hogy egy tapasztalt és felkészült technikai háttérrel dolgozik együtt, amely már a szezon elejétől közösen építi vele a motort és a versenyhétvégék szakmai programját. A cél egy stabil, versenyképes alap kialakítása, amelyre folyamatos fejlődés és kiegyensúlyozott, professzionális munka épülhet.
Rossi Attila Moor nyilatkozata:
„Jerez pozitív teszt volt számunkra, de Barcelona egy teljesen új hétvége és egy teljesen új feladat.A Moto2-ben minden pálya más, ezért péntektől kezdve lépésről lépésre kell dolgoznunk. Atechnikai csapattal azon dolgozunk, hogy minél versenyképesebb motort készítsünk elő. Én, mintmindig, 110%-ot fogok adni, aztán meglátjuk, ez milyen eredményre lesz elég a hétvége végén.”
Rossi motiváltan, koncentráltan és versenyzésre készen érkezik Barcelonába.
Hétvégi menetrend:
Mai nap:11:15 – Szabadedzés (FP)15:55 – Szabadedzés (FP)
Szombat:14:10 – Időmérő Q116:15 – Időmérő Q2
Vasárnap:12:00 – Race 115:00 – Race 2
A futamok élő közvetítésben is követhetők:
https://www.youtube.com/live/jQXkZcujs7c?is=or6RdNvjO8Y3ZSfp

